versenyző adal2018 vastag tamás adal

Vastag Tamás

Vastag Tamás
Ne hagyj reményt

Zeneszerző: Sztevanovity Krisztián
Szövegíró: Sztevanovity Dusán

Vastag Tamás Veszprémben született. Édesapja egyetemi professzor, édesanyja tanítónő. Két bátyja van: Vastag Balázs és Csaba. Utóbbival közösen írta be magát a magyar zenei történelembe az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutatójának köszönhetően.

Vastag Tamás 2011-ben Keresztes Ildikó nagylemezén énekelt Király L. Norbert és Takács Nikolas társaságában.

 

Nevéhez több díj is fűződik: az Őrizd az álmod című dala lett az év legjobb magyar videóklipje a Transilvanian Music Awards szerint, ugyanez a dal 2012-ben Fonogram-díjat kapott, az év dala lett.

 

Az előadó énekesi pályája mellett színészi karrierjét is építette: számos produkcióban lépett színpadra fő- és mellékszereplőként.

 

2013-ban az énekes bekerült A Dal műsorába, Holnaptól című dalával egészen a döntőig jutott, a negyedik helyen végzett. Tamás nem adta fel, egy évvel később ismét megmérette magát, Miss One Smile című dalával A Dal 2014 show elődöntőjéig jutott.

 

Három év kihagyással ismét A Dal színpadára lép: a Ne hagyj reményt" című dalával száll versenybe a Magyarország legjobb dala címért.

Google+

 

Vastag Tamás Ne hagyj reményt