versenyző adal2018 gulyás roland adal

Gulyás Roland

Gulyás Roland
H Y P N O T I Z E D

Zeneszerző: Márta Alex
Szövegíró: Márta Alex

Gulyás Roland Sátoraljaújhelyen született. Bár még csak 20 éves, nem mindennapi sikereket tudhat maga mögött.

Rolandnak nem volt könnyű gyerekkora, minden álma az volt, hogy kitörjön, úgy érezte, nem hisznek benne és tehetségében.

Imádja az állatokat, van egy kiskutyája, a kabalája pedig egy koala. Közel állnak hozzá a küzdősportok is, birkózni szeret. Tud zongorázni és gitározni, de még számos hangszeren meg akar tanulni játszani.

Roland először 2016-ban jelentkezett az egyik televíziós tehetségkutató műsorba, akkor azonban még nem jött el a vágyott siker. Egy évvel később, 2017-ben újra nekivágott, tavaly egészen a harmadik helyig menetelt, így ő lett „2017 Legjobb férfihangja”.

Roland életének következő kihívása A Dal 2018, ugyanis „H Y P N O T I Z E D” című dala bekerült a legjobb 30 közé.

Google+

 

Gulyás Roland H Y P N O T I Z E D