adal2018 patikadomb hírességek drukkerek szurkolnak molnár csilla

Szükség van egy kis lendületre

Szükség van egy kis lendületre

Molnár Csilla meteorológus szerkesztőségünknek adott interjújából kiderült, hogy nemcsak az időjárási adatokból képes mérvadó előrejelzést adni, hanem az ifjú zenei tehetségekben is, mint a Patikadomb zenekar. Meglátja a jövő nagy reménységeit és akár A Dal 2018 győztesét.

Nekem egyértelműen a Kispál és a Borz ugrott be, ahogy a feltörekvő Patikadomb dala szólt"- kezdte Csilla, hogy miért is szurkol a Patikadomb Jó szelet! című dalának A Dal 2018 versenyén.

Csilla hozzátette:

Nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatni a Kispál és a Borz zenekart, hogy mit értek el, hiszen rengetegen tomboltuk végig a koncertjeiket. A három fiúban pedig hasonló jövőt látok, szükség van egy kis lendületre, amit ők szerintem hosszútávon is meg tudnak adni."

Csilla a munkahelyén gyakorlatilag a folyósón találkozhatott A Dal 2018 indulóival. A rengeteg tehetséges zenész induló dalait hallgatva, mégis a Patikadomb szerzeményének szövege és dallama ragadta meg a figyelmét.

Azon kaptam magam, hogy ezt dúdolgatom. Teljesen el tudom képzelni, ahogy a dugóban araszolva hallgatom, vagy a konyhában táncikálok rá főzés közben."

A Patikadomb zenekar már 2013 óta felfelé ívelő pályán nyeri meg magának az emberek figyelmét és rajongását. Egyedi zenéjükben az alternatív rock, az elektronika és a pop stílusai keverednek. A zenekar megjelenésében és előadásában pedig ugyanez az érdekes egyveleg köszön vissza, Csilla szerint pedig épp ebben a meghatározatlanságban rejlik a fiúk előnye.

A fiúk teljes lazasággal adják elő a dalt, nem csupán a szerelmes embert, vagy épp a gyötrődőt, esetleg a lázadót megszólítva, sőt még korosztályt sem nagyon tudnék kiemelni. Ez Mindenki dala és pont erre a bújtatott vidámságra van szükségünk a hétköznapokban."

Google+