adal2018 kulissza

Minden, amit tudni akartál A Dalról

Exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza

Közvetlenül A Dal élő adásai után, 22.45-kor kezdődik a Duna Televízión A Dal Kulissza, ahol az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról.

A Kulissza műsorvezetői idén Pflum Orsi és Forró Bence lesznek.

 

Idén új helyszínen várjuk a nézőket: a Kulissza stúdiójában beszélgetünk majd a versenyzőkkel, a zsűritagokkal és persze belesünk a színfalak mögé is: nagyon érdekel bennünket, hogy mit éreztek az előadók, hogyan vették a kihívásokat. És persze izgalmas és meglepő információkkal készülünk az indulókról. Korábban én is álltam ott, azon a színpadon, ahol most ők, és elmondhatom, hogy nagyon izgultam. Kíváncsian várjuk őket a Kulisszában – árulta el Pflum Orsi.

 

 

Forró Bence hol a stúdióban Orsival, hol pedig az események másik mozgalmas helyszínén lesz: 

 

A backstage körül vadászom majd a zenekarokat és faggatom őket A Dalos szereplésükről. Ilyenkor mindenki felfokozott hangulatban van, úgyhogy számítok a spontán és őszinte reakciókra. Az kimondottan érdekel, hogy előzetes várakozásaik hogyan valósultak meg” – mondta Forró Bence.

 

Érdemes lesz nézni a Kulisszát, mert a számos érdekesség mellett nyerni is lehet majd, többek közt belépőjegyet A Dal élő adásaira.

Google+