a dal adal2018 zenekarok előadók

Új arcok A Dal 2018-ban

Új arcok A Dal 2018-ban

A Dal 2018 a már jól megszokott módon idén is a magyar zenei élet tehetségeivel csalogatja a nézőket a képernyők elé. A műsorba jutott 30 produkció közül ebben az évadban is számos új, a nagyközönség által még kevésbé ismert előadó fogja majd bizonyítani a publikumnak, hogy érdemes rájuk odafigyelni!

Elsőként nézzük a hip-hop műfaj képviselőjét, a SativuS zenekart. A fertőd-soproni SativuS 2002-ben kezdte meg a működését, és azóta is folyamatosan munkálkodnak. Piszkos és Curta zenekara számos dallal, videóklippel és fellépéssel szerzett egyre több rajongót. Első lemezük 2012-ben jelent meg START címmel, amit 3 évvel később követett a második nagylemez, ami „A Képzeletünk Szüleménye” címet kapta. A szakmai stáb tetszését a „Lusta lány” című dallal nyerték el, melynek szövegét Pájer Gábor írta, zenéjét pedig Szabó Márton szerezte.

 

A hip-hop stílustól eltérő műfajt mutat be számunkra Andy Roll, azaz Dutka András. A nagyváradi származású zenész számára nem ismeretlen terep a színpad világa, hiszen több fellépést is a háta mögött tudhat. Már fiatal korától bekerült a zene világába, ahol producerként és előadóként tevékenykedett, valamint saját és más előadók számára is szerzett dalokat. Az évek során számos saját dala született román és angol nyelven. A Dal 2018 műsorában a szintén saját szerzeményű „Turn The Lights On” című dalával mutatja meg a közönségnek, hogy számára mit jelent a rock.

 

Gulyás Roland 2016-ban tűnt fel először a tévék képernyőjén, majd az idei évben egy tehetségkutató műsor élő adásaiban ismerhette meg a magyar közönség. A 20 éves Roland még zenei pályája legelején van, így tökéletes lehetőség számára A Dal 2018, amelyben megmutathatja a nagyközönség számára, hogy mire is képes igazából. Roland januárban a „Hypnotized” című dallal fogja elbűvölni a publikumot, melynek zeneszerzője és szövegírója Márta Alex.

 

A szaxofonos, popzeneszerző #yeahla, azaz Jelasity Péter az elmúlt években már többször is összeállt a jazz-ének szakon végzett Eszes Vikivel, hogy könnyed dalaikkal szórakoztassák a hallgatóságot. Közös munkájuk gyümölcseiről elmondható, hogy az elektronikus hangszerelés, a dúdolható dallamok és az egyedi, szórakoztató szöveg jellemzi őket. A kézműves pop műfaját ezúttal a Péter által írt és szerzett „1 Szó Mint 100” című közös dalukkal fogják képviselni A Dal 2018-as évadában.

 

Egyenesen a sokszínű popzene világából érkezik a Noémo együttes A Dal 2018 színpadára. A budapesti zenekart 2013-ban alapította az énekes, Takács Noémi. A saját megfogalmazásuk szerint „100%-ban laktózmentes levendula-pop formáció” azóta az ország számos pontján lépett már fel, és osztotta meg gondolatait a nagyvilággal a kellemes hangulatú magyar nyelvű dalaikon keresztül. A Dal 2018 színpadán a Takács Noémi és Jeszenszky Márton által írt „Levegőt!” című dalukat ismerheti meg a publikum, és reméljük arra is fény derül, mit is jelent a „laktózmentes levendula-pop”.

 

És végezetül jöjjön a Ham ko Ham zenekar. A Biri községből indult fiatal zenészekből álló formációt először 2016-ban ismerhette meg az ország az egyik tehetségkutató műsorban. Rézműves Márkó, Rétháti Salamon, Balázs Levente és Ábri Csaba négyese azóta számos fellépésen van túl, amelyeken újra és újra meggyőzik a közönséget, hogy az általuk képviselt modernizált roma zenei stílusra szüksége van a magyar zenei életnek. Egy biztos, amikor A Dal 2018 színpadán felhangzik a Kathy Zsolt tollából származó, és Tóth G. Zoltán által szerzett „Bármerre jársz” című daluk, nehéz lesz megállni, hogy táncra ne perdüljön az ember.

 

 

Google+