A Dal 2018 szabályzat

A DAL 2018 SMS-, online- és applikációs pontozásának és szavazásának leírása és szabályai1

„A DAL 2018” című produkció az MTVA és a Telekom New Média Zrt. által közösen szervezett SMS- , online- és applikációs pontozásának és szavazásának leírása és szabályai.

A szolgáltatás leírása:

A Dal 2018 műsor szavazásszolgáltatásának (pontozás és szavazás) két szervezője az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) és a Telekom New Media Zrt. (a továbbiakban: TNM).

A Dal  applikáción, A Dal weboldalán keresztül, vagy SMS-ben történő szavazásszolgáltatást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevőként definiáljuk.

A résztvevők a adal.hu weboldalon található szabályzatokból és A Dal 2018 című műsorból értesülnek a pontozási és szavazási lehetőségről és a versenyzők kódszámairól.

A műsorban a nézők két különböző módon támogathatják az előadók továbbjutását.

A versenydalok elhangzása alatt ötödik zsűritagként 1-től 10-ig pontszámot küldhetnek az adott produkcióra az Android, IOS rendszeren elérhető A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán – adal.hu – keresztül, és SMS-ben a +36(20,30,70)4422-999-es alapdíjas telefonszámra. Az online- és applikációs pontozás és szavazásra vonatkozó rendelkezések kizárólag az elődöntőkre és a döntőre irányadók. Az applikáció az okostelefon/tablet operációs rendszerének megfelelő helyről tölthető le.

Az összes versenydal elhangzása után, azoknak a produkcióknak a kódszámai közül, amelyeket a zsűri nem juttatott tovább, tetszés szerint bármelyiket elküldhetik az Android és IOS rendszeren elérhető A Dal applikáción, A Dal weboldalán – adal.hu – keresztül, és SMS-ben a +36(20,30,70)4422-999-es alapdíjas telefonszámra.

Az SMS-ben beérkezett pontszámokra és szavazatokra – attól függetlenül, hogy érvényesek-e vagy sem – a rendszer NEM küld válasz SMS-t.

A pontozás és szavazás lebonyolításának teljes menetét az alábbi Részvételi Feltételek tartalmazza, amelyet az MTVA közzétesz az interneten és a teletexten.

Részvételi Feltételek:

I. ALAPFOGALMAK:

„A Dal 2018 ” – pontozás és szavazás

A 2018. január 20-án induló, SMS-en, A Dal applikáción és A Dal weboldalán keresztül működő szolgáltatás lényege:

A résztvevők ötödik zsűritagként, kizárólag a versenydal elhangzásának három perce alatt, 1-től 10-ig küldhetnek pontszámot az adott produkcióra A Dal applikáción, A Dal weboldalán keresztül, és SMS-ben. A beérkezett pontszámok átlagát a matematika szabályai szerint kerekítve hozzáadják a zsűri pontszámaihoz.

Az összes versenydal elhangzása utáni, a műsorvezetők által elindított szavazás keretében a résztvevők A Dal applikáción, A Dal weboldalán keresztül, és/vagy SMS-ben szavazhatnak azokra a dalokra, amelyeket a zsűri nem juttatott tovább a produkcióhoz tartozó kódszámok beküldésével.

Az adás során érvényesen leadott pontszámok és szavazatok beküldői részt vesznek a nyereménysorsolásában.

II. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:

1. A szavazásszolgáltatás általános bemutatása:

A Duna csatorna által sugárzott A Dal 2018 műsorhoz kapcsolódó szavazásszolgáltatás célja, hogy a résztvevők pontszámaikkal és szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb dalt hozzásegítsék  “A Dal 2018 műsor” megnyeréséhez.

A három válogatóban (január 20., január 27., február 3.) az alkalmanként 10 dalból a zsűri pontszámainak és a résztvevők által beküldött pontszámok átlagának összege alapján 5 dal jut tovább. A beküldött pontszámok közvetlenül befolyásolják a biztosan továbbjutó produkciók sorrendjét. A nézők – abból az 5 dalból, amelyiket a zsűri nem juttatott tovább – még egy dalt továbbjuttathatnak kedvenc produkciójuk kódjának beküldésével.

Az elődöntőkben (február 10., 17.) az adásonként 9 dalból a zsűri pontszámainak és a nézők által beküldött pontszámok átlagának összege alapján 3 dal jut tovább. A résztvevők – abból a 6 dalból, amelyiket a zsűri nem juttatott tovább – még egy dalt a döntőbe juttathatnak a kedvenc produkciójuk kódjának beküldésével.

A döntőbe (február 24.) jutott 8 dalból a zsűri választja ki a négy legjobbnak ítélt dalt, majd erre a négy dalra szavazhatnak a résztvevők, vagyis a nézői szavazatok döntik el, ki nyeri meg a versenyt (az a dal nyer, amely a szavazás – esetleges holtverseny esetén az elrendelt pótszavazás – lezárásának pillanatában a legtöbb nézői szavazattal rendelkezik).

2. A szolgáltatás igénybevételének lehetősége és feltételei:

Bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség és/vagy amelyre A Dal applikáció letölthető, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

Bármely hazai telefon- és internetszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, és/vagy amelyre A Dal applikáció letölthető, illetve internetkapcsolattal bíró számítógéppel rendelkezik, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

Bármely külföldi mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség Magyarország irányába, és/vagy amelyre A Dal applikáció letölthető, illetve internetkapcsolattal bíró számítógéppel rendelkezik, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

Bármely külföldi telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, és/vagy amelyre A Dal applikáció letölthető, illetve internetkapcsolattal bíró számítógéppel rendelkezik, a szolgáltatást igénybe tudja venni.

4.      A résztvevő számára igénybe vehető szolgáltatás menete:

A szavazásszolgáltatást a résztvevő SMS-ben,  A Dal applikációján vagy A Dal weboldalán keresztül veheti igénybe.

A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán keresztül történő pontozás/szavazás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak egyszer kell, ezt a weboldalon és az applikációban is lehet. Sikeres regisztrálás után a résztvevő mindkét felületre be tud lépni, de egy adott produkcióra pontszámot/szavazatot csak egyik felületről tud küldeni.

A résztvevők ötödik zsűritagként az adott versenydal első elhangzása alatt 1-től 10-ig pontszámot küldhetnek az adásban megadott telefonszámra SMS-ben, A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán keresztül. Egy produkcióra csak egyszer lehet pontszámot küldeni. Az applikáción és a weboldalon futó pontozás és szavazás egy rendszeren fut, így aki már az egyiken pontozott vagy szavazott, a másik felületen már nem jogosult rá. A pontszámok átlaga automatikusan annak az adott produkciónak a pontszámaihoz adódik hozzá, amelyiknek az elhangzása alatt a pontszám beérkezett.

A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az egyes dalokhoz/előadókhoz tartozó kódszámokról: (01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20,21,22,23,24,25, 26, 27, 28, 29, 30).  A résztvevők a zsűri által nem továbbjuttatott dalok kódszámai közül választhatnak, ezeket küldhetik el az adásban megadott telefonszámra SMS-ben, A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán keresztül. A legtöbb szavazatot kapó produkció továbbjut a következő fordulóba. A szavazást az összes versenydal elhangzása után a műsorvezető indítja el és zárja le.

5. A szolgáltatás időtartama:

A szavazásszolgáltatás 2018. január 20-án 19.40 után indul. Az egyes élő adásokat szolgáltatási etapnak nevezzük.

A szavazásszolgáltatás pontozás része az adás első részében, kizárólag az adott versenydal első elhangzása alatti három percben vehető igénybe. Minden új produkciónál új pontozási etap kezdődik, minden pontozási etapban egy érvényes pontszám küldhető az adott produkcióra SMS-ben, A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán keresztül, amit sem visszavonni, sem módosítani nem lehet.

Az összes versenydal után a műsorvezetők által elindított szavazás időtartama addig tart, amíg a műsorvezető bejelenti a szavazás lezárását, ennek hosszúsága minden esetben az élő adásban dől el. Egy regisztrációval az összes dal elhangzása után indított szavazás időtartama alatt csak egy szavazat küldhető A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán keresztül. Egy telefonszámról 20 érvényes SMS szavazat küldhető – függetlenül attól, hogy hány versenyzőt érint. Az ugyanazon számról érkezett szavazatokat a rendszer a 21. szavazattól akkor is érvénytelennek tekinti, és az összesítéskor figyelmen kívül hagyja, ha azok a szavazási időszakon belül beérkeznek.

A szavazási etapon belül az MTVA döntése értelmében – újabb bejelentést követően – holtverseny esetén határozatlan ideig az élő adás alatt meghosszabbítható a szavazás, erről az élő adásban a műsorvezető tájékoztatja a nézőket.

A rendszerben a szavazást manuálisan a TNM indítja, illetve zárja le. Érvényes szavazatnak azok a beérkezett és feldolgozott, SMS-ben, A Dal applikáción vagy A Dal weboldalán keresztül küldött pontszámok és szavazatok számítanak, amelyek a pontozás és szavazás indítása és lezárása közötti időtartam alatt érkeztek meg a TNM által üzemeltetett technikai rendszerbe. Ezeken az időszakokon kívül a szolgáltatáson keresztül érkező pontszámot és szavazatot a rendszer érvénytelennek tekinti. Az érvényes szavazatok mennyiségéről közjegyző jelenlétében készül részletes jegyzőkönyv. A TNM az egyes szavazási etapokról elkülönített adatbázist tárol.

Minden héten új pontozási és szavazási etap indul. Az utolsó szavazási etap napja 2018. február 24.

Figyelem! Tekintettel a különböző szolgáltatók hálózati kapacitására, a szavazat beérkezése szolgáltatónként eltérő időt vesz igénybe. A pontszám vagy a szavazat csak akkor minősül érvényesnek, ha a szavazási időszak (a dal elhangzásának időtartama, illetve a felfüggesztés vagy lezárás) végéig az aggregátorhoz meg is érkezik.

III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES

1.      A nyeremények

A produkció adásaiban az érvényes pontszámot és/vagy szavazatot beküldők között az adásban ismertetett nyereményeket sorsoljuk ki. Minden élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyereményfa-struktúrát.

A pontozás/szavazás eredményének meghatározása (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történik, amelyről jegyzőkönyv készül.

Azok között a résztvevők között, akik helyes formában adták le érvényes pontszámukat/szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyerteseket, illetve pótnyerteseket (utóbbiakat arra az esetre, ha az alábbiak szerint a nyertes definiálása vagy a vele való kapcsolatfelvétel sikertelen, vagy a nyertes az alábbiak szerint nem működik együtt).

A heti nyereményekről a résztvevők az adásból értesülnek. Heti nyereményt azok között a résztvevők között sorsolunk ki, akik az egyes heti szavazási etapok alatt érvényes pontszámot és/vagy szavazatot küldtek be. A regisztrációkor magadott email-cím illetve egy adott telefonszám annyiszor kerül be az adatbázisba, ahány érvényes pontszámot/szavazatot küld az adott élő műsor szavazási ideje alatt. Ennek megfelelően, a néző az adás alatt minél több produkciót pontoz illetve minél több (maximum 20) SMS szavazatot küld, annál nagyobb esélye van a nyereményre.

A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően az MTVA vagy annak megbízottja juttatja el/adja át a nyereményeket, az MTVA által meghatározott helyen és időpontban. A nyeremények átadásáról kép és/vagy hangfelvétel készülhet, amelyet az MTVA az általa kiválasztott bármely televízió- és/vagy rádiócsatornán korlátozás nélkül bemutathat, illetve az interneten is nyilvánossághoz közvetíthet.

2. A nyertes definiálása

Nyertesként azonosítja a TNM azt a résztvevőt, aki érvényes pontszámot/szavazatot adott le és az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:

ismeri a regisztráció során megadott telefonszámot, illetve az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a jelszóval/telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást és azt bemutatja;

ismeri az előfizető, a regisztrált személy vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást és azt bemutatja;

ismeri a pontszám/szavazat küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.

A kisorsolt nyertest minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza a TNM, a nyertesek illetve pótnyertesek telefonszámait pedig a közjegyző jegyzőkönyvben rögzíti.

3. A nyertes értesítése:

A kisorsolt nyertes(eke)t a TNM a nyertes telefonszámának felhívásával telefonon értesíti a nyeremény tárgyáról, valamint a nyeremény átvételének feltételeiről, a sorsolást követő 1 munkanapon belül. Amennyiben a hívás sikertelen, úgy azt a TNM 3-szor egymás után megismétli. Ha az összesen három próbálkozás mindegyike sikertelen, úgy a TNM a soron következő pótnyertest telefonon keresztül értesíti. 

Ennek értelmében tehát a kisorsolt szavazó, illetve a kisorsolt telefonszám jogosultja akkor tekinthető nyertesnek és így jogosultnak a nyereményre, ha a tájékoztatás céljából történő megkeresés eredményes, a szavazó elérhető és a telefonbeszélgetés létrejön.

Ha felveszi a telefont, de azt leteszi, vagy megtagadja az adatrögzítés bármely lépését (nem adja meg személyes adatait), vagy a nyeremény eljuttatásához szükséges folyamat bármely lépését, akkor az ilyen „nyertesként” kisorsolt szavazó a nyeremény kiadása iránti igényét elveszíti, és ilyen igénnyel nem léphet fel. Ebben az esetben a sorsoláskor már kisorsolt soron következő pótnyertes válhat jogosulttá a nyereményre.

A TNM a nyertes személyi adatait (név, lakcím, telefonszám) rögzíti és azt 90 napig őrzi meg.

4. A nyeremények kiadásának feltétele:

A sikeres értesítés alkalmával azonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:név; anyja neve; születési hely és idő;

személyi igazolvány szám és adóazonosító jel

az azonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethet a nyeremény átvételéről a 1037 Bp., Kunigunda útja 64. sz. alatt, az MTVA székhelyén.

A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.

5. A nyereményigény érvényesítésének időtartama:
A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt az MTVA vagy a TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt közjegyző jelenlétében a TNM újra kisorsolja azonos adatbázisából.

6. Adatkezelés
A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép/hang/filmfelvétel készülhet, amelyet az MTVA az általa meghatározott bármely médiaszolgáltató útján korlátozás nélkül bemutathat és az interneten is közzétehet. Az adás időpontjáról az MTVA és a TNM közvetlenül állapodnak meg. Résztvevő egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének és részleteinek későbbi, az MTVA, valamint TNM vagy általuk meghatározott személy által bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez tér-, idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig rendelkezésre kell állnia.

A résztvevő a pontozással/ szavazással beleegyezik, hogy az előzőek szerinti személyes adatait a TNM rögzítse, és azokat továbbítsa az MTVA részére a nyereményátadás/kézbesítés céljából.

A résztvevő engedélyezi, hogy az MTVA, valamint a TNM a pontozás/szavazás szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően kezelje.

A résztvevő kijelenti, hogy a pontozás/szavazás, illetve az ehhez kapcsolódó adatkezelés feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a pontozáshoz/szavazáshoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a szavazáshoz megadott személyes adatokat az MTVA, valamint a TNM a pontozás/szavazás lebonyolítása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza.

Az MTVA és a TNM tájékoztatja a résztvevőt, hogy az SMS útján történő pontozás/szavazás során megadott személyes adatok tekintetében a TNM, míg az applikáción és a weben keresztül történő pontozás/szavazás során megadott személyes adatok tekintetében az MTVA az adatkezelő.

A résztvevő az applikáción keresztül történő pontozás/szavazás során megadott személyes adatok tekintetében az MTVA, az SMS útján történő pontozás/szavazás során megadott személyes adatok tekintetében a TNM munkatársaitól bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését, zárolását. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból az MTVA 1037 Bp., Kunigunda útja 64., valamint a TNM Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz. alatti elérhetőségén.

Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.

A Szervező a hatályos szabályozással összhangban, így különös tekintettel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdésére, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.

A jelen Szabályzatban foglaltak tekintetében az MTVA és a TNM adatkezelő, a TNM az MTVA megbízása alapján és annak keretei között adatfeldolgozó is.

További adatvédelmi információk az MTVA jogi- és adatvédelmi nyilatkozatában olvashatók.(http://mtva.hu/hu/jogiesadatvedelminyilatkozat)

TNM Adatkezelési nyilvántartási szám:  NAIH – 68471/2013.

MTVA adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH – 93729/2016.

7. Felelősség kizárása
A hibás (pl. rossz név, kód, tévesztés) vagy a szolgáltatás időtartamán kívül beérkezett pontszámokért/szavazatokért az MTVA, valamint a TNM semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő pontszámok/szavazatok érvénytelenek és azok a pontozásból/szavazásból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek.

Az MTVA, valamint TNM a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.

8. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA
A pontozás/szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja az SMS-ben bejövő forgalmat.

A Dal applikáción és A Dal weboldalán keresztül beérkező pontszámok és a szavazatok egy zárt rendszerbe kerülnek, ezek rögzítése, tárolása az MTVA által biztosított zárt szerver infrastruktúrán történik.

A TNM a pontszámok/szavazatok feldolgozását saját hardver-, és szoftverrendszerén belül kezeli.

A szolgáltatáshoz kapcsolódó nyereményjáték előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.

A résztvevő a pontozással/szavazással kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.

A hivatalos Szabályzat hozzáférhető az MTVA és a TNM címén, a műsor honlapján: adal.hu, valamint a TXT 735. oldalán.

Az MTVA és a TNM fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat A Dal honlapján közzéteszi.

9. Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek
A szolgáltatással kapcsolatban a TNM 06 (1) 372 4950-es telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni 0-24 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja. A beérkező észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet. A TNM ügyfélszolgálata a hívó által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket.

MTVA                         Telekom New Média Zrt.

 

1 A 2018. január 20-tól hatályos módosítással egységes szerkezetben